Az elektromos fogkefe miért jó?
Működése, Típusok, Használata, Árak

Az utóbbi években egyre növekszik azoknak az embereknek a száma, akik lecserélik hagyományos fogkeféjüket elektromosra. Nem véletlen, hiszen a fogorvosok már régóta tanácsolják ezt pácienseknek. Bizonyított tény ugyanis, hogy jóval alaposabban lehet megtisztítani a szájüreget elektromos fogkefével.

Mostanra azonban olyan széles a kínálat, hogy alig lehet dönteni melyiket válassza az ember. Az alábbi cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb információkat az elektromos fogkefékről.

Az elektromos fogkefe működése

Az elektromos fogkefe legfontosabb része a motor, amely meghajtja a fejet. Ennek teljesítményétől függ, hogy a fogkefe milyen fordulatszámon tud forogni és a kutatások alapján ez egyenesen arányos a tisztítóerővel is. Manapság már kapni lehet akkumulátorosat és elemmel működőt is, sőt akár a kettő kombinációjára is van példa.

Elektromos fogkefe fej típusok

A megfelelő elektromos fogkefe fej típus kíválasztásánál többféle szempontot kell figyelembe venni. Ilyen szempontok a fej mérete, a sörték puhasága, a fej alakja, valamint a fej mozgása.

  • Léteznek teljes méretű fogkefefejek, melyek a felnőtt, normál méretű szájüreggel rendelkezőknek ajánlott. Emellett viszont vannak úgynevezett kompakt fejek is, amelyek kisebbek, így kényelmesebbek lehetnek a kisebb szájüregű, vagy fiatalabb embereknek is.
  • A fogkefefejnél fontos szempont még a sörték puhasága - ebből is több fajta létezik már (ultra soft, soft, medium, hard) -, az elhelyezkedése, valamint a száma is.
  • Ezek mellett léteznek speciális, különböző dőlésszögű elektromos fogkefe fejek, a hatékonyabb tisztítás érdekében.
  • Az elektromos fogkefe fejek mozgása alapján is tudunk megkülönböztetni típusokat. Vannak pulzáló fejes fogkefék, vannak oszcilláló mozgású kefék és vannak olyan fogkefék is, melyek ennek a két mozgásnak a kombinációját végzik a még hatékonyabb tisztításért.

A fenti típusok mellett még egyéb szempontok alapján is lehet vizsgálni az elektromos fogkeféket. Ilyen például, hogy milyen extrákkal rendelkeznek (időzítő, jelzőrendszer, nyomásérzékelő, hordozható töltő, mobilapplikáció, csúszásgátló bevonat stb.).

Melyik a legjobb elektromos fogkefe akkumulátor?

Az elektromos fogkefék akkumulátor szempontjából két kategóriára oszthatók.

  1. Az olcsóbb modellek töltő és saját akkumulátor nélkül, elemmel működnek. Ennek is vannak előnyei (például utazásnál),
  2. A kicsit komolyabb gépek mind akkumulátorral rendelkeznek. A töltős elektromos fogkefék teljesítménye és élettartama is magasabb, mint elemes társainak.


Kinek ajánlott elektromos fogkefét használni?

Röviden és tömören mindenkinek! Mivel annyira sokféle elektromos fogkefét lehet már kapni, ezért mindenféle életkorú és igényű ember megtalálhatja a kínálatban a saját magának legmegfelelőbb kialakítású fogkefét. Van azonban néhány csoport, akiknek különösen ajánlott az elektromos fogkefe használata:

  1. Fogszabályzót viselők számára megfelelő, speciális fejekkel ellátott fogkefe nagyban megkönnyíti a fogszabályzó körülményesebb tisztítását. Az Oral-B Smart 4 Teen White fogkefe több fejet is tartalmaz, köztük kifejezetten a fixen rögzített fogszabályzók tisztítására alkalmasat.
  2. Fogkövesedésre hajlamosaknak, hiszen a forgó, pulzáló mozgás hatékonyabban veszi fel a harcot a lepedék mellett a fogkővel is. Az Oral-B Pro 750 Sensi Ultra Thin fogkefe kíméletesen segíti a lerakódások eltávolítását.
  3. Gyerekeknek, akik még életkorukból kifolyólag nem tudják maguknak annyira hatékonyan elvégezni a sikáló mozdulatokat minden fognál. Az Oral-B Pro 400 Junior 6+ Sensi kifejezetten puha sörtékkel vigyáz az éppen fogat váltó gyerekek érzékeny fogaira. 
  4. Idősebbeknek, akiknek ízületei fájnak, vagy nem mozognak megfelelően, ezért a hagyományos kefével nehézkes lenne a megfelelő tisztítás. Léteznek már kifejezetten könnyű, kis súlyú fogkefék is, amelyeket nagyon könnyű tartani. Ilyen a Oclean Air 2 model is.

A gyerek elektromos fogkefe ajánlott?

Igen! A legfrissebb kutatások szerint az egész pici korban kialakított szájhigiénés szokások hozzájárulnak a felnőttkori megfelelő rutinok kialakulásához. Csak az a lényeg, hogy a megfelelő, kifejezetten gyerekeknek készült modellek közül válasszunk!

Miben más az elektromos gyerek fogkefe?

A gyermek elektromos fogkefék legfőbb tulajdonsága, amiben különböznek felnőtt társaiktól, az a méret. A gyerek elektromos fogkefék feje jóval kisebb, így a kicsi fogakat is jól eléri. Nem csak a fej, hanem az egész gép kisebb és keskenyebb, így jól illeszkedik az apróbb gyerek kezekbe is. 

Általában a gyerek fogkefék puhább sörtékkel rendelkeznek, így nem sértik meg az érzékenyebb ínyt. Ez nagyon fontos szempont akkor is, ha a gyermek hagyományos, kézi fogkefét használ. A durva, kemény sörték nem tisztítanak alaposabban, viszont megnövelik az fogérzékenység lehetőségét.

Az elektromos fogkefe hány éves kortól használható?

Különböző korosztályoknak különböző elektromos fogkeféket ajánlanak, így általában az alábbi csoportosítással találkozhatunk a kínálatban:

  • 3-6 éves korosztálynak,
  • 6+ (6-12 éves korig),valamint
  • a tiniknek való modellek.

Mind más méretű és kialakítású fejjel rendelkezik, ami igazodik az életkori sajátosságokhoz.

Milyen elektromos fogkefét vegyek gyerekeknek?

A gyerekeknek készült elektromos fogkefék egyik nagy vívmánya a mintás, mesefigurás külső, amely vonzóvá teheti a kicsiknek a fogtisztítást, így motiválva őket a használatra.

Ilyen színes, mintás fogkeféből már rengeteget találhatunk a nagy márkák, mint például az Oral- B és a Philips kínálatában. De az olcsóbb, egyszerűbb, akár drogériai sajátmárkás fogkefék is a legtöbbször már valamilyen Disney mintával díszítettek. A fogászati szakemberek javasolják, hogy a gyermek részt vegyen a fogkefe kiválasztásában, mert így is extra motivációt nyerhet a minél rendszeresebb használathoz. 

Tippek az elektromos fogkefe használatához

Az elektromos fogkefe használatához az alábbi hat tanácsot betartva hosszú távon biztonságosan és hatékonyan moshat fogat.

  • Nem szabad a fogkefét úgy használni, hogy még csatlakoztatva van a hálózati töltéshez. Ez veszélyes lehet, ezért minden esetben csak a töltő nélkül, akkumulátorról vagy elemről szabad működtetni.
  • Ha a fogkefét akkor kapcsolják be miután már rajta van a fogkrém, de még nincs a szájban, kellemetlen meglepetést okozhat, ugyanis a nagy fordulatszámnak köszönhetően szétspriccelheti a fogkrémet a fürdőszobában.
  • Minden családtagnak legyen saját, cserélhető feje a fogkeféhez, ugyanis egymás után ugyanazzal fogat mosni nem higiénikus!
  • A fejeket ajánlott 3-4 havonta újakra cserélni, hogy elkerülhető legyen a baktériumok elszaporodása és a sörték elhasználódása.
  • Nem ajánlott a fogkefét túlságosan erősen nyomni tisztítás közben, ugyanis ez akár hosszútávon még tartós problémákhoz is vezethet!
  • Az elektromos fogkefe használatánál is fontos figyelni rá, hogy minden fogat, minden irányból elérje a kefe feje, valamint hogy a nyelv megtisztítása se maradjon el!

Elektromos fogkefe árak

Elektromos fogkefét már 5000 forintért is lehet kapni, de mint szinte mindenhol, úgy itt is érdemes az áron kívül más szempontokat is figyelembe venni a vásárlás előtt.

  • A legolcsóbb készülékek általában elemmel működnek, saját tölthető akkumulátoruk nincsen. Ez hosszú távon elég körülményes megoldás és a környezetet is nagyon szennyezi a sok használt elem.
  • Ha egy kicsit komolyabb gépet szeretne valaki, akkor annak bizony az ára is magasabb lesz, de jóval többet is nyújt majd. A csúcskategóriás készülékek már szinte teljesen személyre szabhatóak és mindenért jeleznek: ha túl erős nyomást érzékelnek, ha fogytán a töltés, ha lejárt az ajánlott minimum 2 perc, ha cserélni kell a fejet… Sőt, bizonyos elektromos fogkeféket egy applikáció segítségével még a mobiltelefonnal is össze lehet hangolni, ahol figyeli, tárolja a fogmosás adatait és ezek alapján tanácsokat, ötleteket ad a még alaposabb szájápoláshoz. Az ilyen készülékek már több mint 100 000 forintba is kerülhetnek, cserébe viszont minden lehetőséget megadnak a lehető legtisztább fogakhoz.

A piac széles kínálatában mindenki megtalálhatja az igényeinek és pénztárcájának megfelelő készüléket. Íme ehhez egy kis segítség:

Oral-B Pulsonic Slim Clean 2000

Oral-B Pro3 3500

Oral-B Genius X 10000N orchid

Oral-B Genius 20000N X

  • meghosszabbított fej
  • gyengéd sörték
  • vízálló
  • nyomásérzékelő
  • egyedi jelzőrendszer
  • 3D mozgás
  • fogínyvédő technológia
  • 2 hét egy töltéssel
  • applikáció kompatibilis
  • mesterséges intelligencia
  • USB port
  • Bluetooth
  • 6 program

14 990 Ft

28 990 Ft

89 900 Ft

107 100 Ft

Ezen kívül vannak még szónikus fogkefe és ultrahangos készülékek is, amik a legfrissebb fejlesztésnek számítanak a szájápolásban. 

Implantátumra vagy fogsorra van szüksége?


Tudjon meg többet a fogbeültetésről ebből a cikkünkből vagy tegye fel kérdéseit kötelezettségek nélkül a lenti gombra kattintva.