Mi az a nyálkő és mit kell tudni róla?

A nyálkő megléte fájdalommal és rengeteg kellemetlenséggel jár a mindennapi élet során. A betegség nem gyakori, azonban fontos mégis tájékozódni róla, mivel a kezeletlen nyálkő súlyos komplikációkhoz vezethet. A nyálkő a laikusok számára nehezen felismerhető, ráadásul létezése nem is annyira van jelen a köztudatban. Ezért is fontos, hogy Ön tájékozódjon a betegségről, ebből kifolyólag cikkünkben összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a nyálkővel kapcsolatban.


Mi az a nyálkő?

A nyálkő a nyálmirigyek megbetegedése. Az emberi szervezetben három nyálmirigy található. A legnagyobb a fültőmirigy, ezen kívül pedig van egy a nyelv alatt és egy pedig az állkapocs alatt. Ezek felelősek a nyáltermelésért, ami nem csak a táplálék elfogyasztásához és megemésztéséhez szükséges, hanem a beszéd során is elengedhetetlen és fertőtlenítő, tisztító hatása is van.


A nyálkő a nyálmirigyeken jelentkezik, és az azokon található nyílásokat zárja el, ezzel pedig problémát okozva az egész szervezet számára. A kövek kalcium-foszfátból vagy kalcium-hidrogén-karbonátból állnak, de alkotóelemeik között szerepelhet a magnézium is. Ebből kifolyólag nagyon különböző kinézetűek lehetnek a nyálkövek. Színük legtöbb esetben sárga vagy szürke és többnyire gömb, vagy ovális alakúak. Nagyságuk pedig pár millimétertől egészen 2 cm-ig terjedhet.


Mik a nyálkő kialakulásának okai?

A nyálkő főleg felnőtt korban jelentkezik és a betegség pontos oka nem ismert, azonban több tényező is hozzájárulhat a betegség megjelenéséhez. Egyik ilyen a szájban lévő mikroorganizmusok és levált hámsejtek összetapadása, amik egy szerves magot alkotnak, ahonnan a megfelelő pH koncentráció esetén foszfátok csapódnak ki.

A nyálkő kialakulása nem megelőzhető, ráadásul a betegek sokáig tünetmentesek lehetnek, mielőtt a problémát diagnosztizálni és kezelni lehetne.


Mik a nyálkő tünetei?

A nyálkő tünetei hasonlóak más parodontológiai betegségekhez, ezért mind az otthoni, mind pedig a szakorvosi diagnosztizálása nehéz. Van azonban egy tünet, aminek meglétéből szinte biztosan lehet következtetni a betegségre. Ez pedig az erős fájdalom érzet nyáltermeléskor. Ilyen, ha ínycsiklandozó ételre gondol és a szájában összefut a nyál, azonban ezt fájdalom kíséri, akkor valószínűleg a nyálkövek eltorlaszolták a nyálmirigyek nyílásait. Ezen kívül jelentkezhet a fájdalom étkezéskor, főleg az állkapocs tájékán. Ritkább esetben pedig duzzanat vagy időszakos szájszárazság is kialakulhat.


Hogyan lehet diagnosztizálni a nyálkövet?

A nyálkő diagnosztizálását otthon nem lehet végrehajtani, csak és kizárólag szakavatott szakorvos képes beazonosítani ezt a betegséget. Az orvos megvizsgálja a teljes szájüreget és kitapintja a nyálmirigyeket, hogy érezhető-e duzzanat, csomó vagy keménység. A nyálkövek méretüktől függően akár kézzel is kitapinthatóak, ettől függetlenül ultrahangvizsgálatot is szokás végezni. Néhány esetben pedig kontrasztanyagos vizsgálatra is szükség van. Ilyenkor kontrasztanyagot fecskendeznek a nyálmirigyek kivezető csöveibe. Majd röntgenfelvételt készítenek, amin láthatóvá válik, hogy melyik kivezető csőben van nyálkő.


Hogyan lehet kezelni a nyálkövet?

A nyálkövek kezelésére többféle módszer is létezik, annak fényében, hogy mekkora kőről beszélünk és az hol helyezkedik el. Kisebb nyálkövek esetében egyszerű masszírozással eltüntethetőek a kövek. Nagyobb kő esetében, ha az közel helyezkedik el a kivezető cső végéhez, akkor egy apró bemetszés után könnyedén eltávolítható. Ebben az esetben helyi érzéstelenítőt alkalmaznak, aminek köszönhetően a páciens semmilyen fájdalmat nem fog érezni. Nagyobb köveknél már komolyabb beavatkozásra vagy terápiára van szükség. Az egyik ilyen a lökéshullám terápia. A terápia során ultrahangos hullámokat használnak, aminek a következtében a kövek apró darabokra hullanak és képesek természetes módon távozni a kivezetőcsöveken.


A másik eljárás az endoszkópos beavatkozás. Ekkor egy apró kamerát vezetnek be a kivezetőcsövekben, addig, amíg el nem érik a követ. Ezután egy apró műszer segítségével, ami egy fogóból és egy kosárból áll, eltávolítják a követ. Ezután átöblítik a kivezetőcsövet és ha szükséges tágítják is, hogy a jövőben a kisebb nyálkövek természetes módon kijussanak a szervezetből.


A nyálkőnek otthoni kezelése nem létezik, azonban van pár módszer, amivel hozzájárulhat a szakorvosi kezelés sikerességéhez és esetleg megelőzheti a probléma kiújulását. Először is, a savanyú ételek gyakori fogyasztása fokozza a nyáltermelést, ezáltal a kisebb kövek beavatkozás nélkül is ki tudnak jutni. Ráadásul a nyálbőség segít, hogy a nagyobb kövek spontán módon széttöredezzenek és távozzanak. Másodszor pedig a rendszeres fogmosással és szájvízhasználattal a szájüreg megtisztítható az elhalt hámsejtektől, így azok összetapadása sem vezet kőképződéshez.

Szájüregi fájdalmai vannak?


Tudjon meg többet a fogfájásról ebből a cikkünkből vagy tegye fel kérdéseit kötelezettségek nélkül a lenti gombra kattintva.