A túlzott nyáltermelés okai és 3 tanács a kezelésére

A nyáltermelés a szájüregen belüli mirigyekben történik. Ez egy automatikus és teljesen természetes folyamat, aminek fontos szerepe van a szervezet egészséges működésében.


A nyáltermelés hozzájárul a szilárd tápanyag emészthetőségéhez, tisztítja és fertőtleníti a fogakat és a nyelvet. Ráadásul a beszéd során is fontos szerepe van, hiszen enélkül szájszárazság alakulna ki, aminek következtében nehezebb a hangképzés.

Amíg a nyáltermelés normálisan működik, addig eszünkbe sem jut, hogy probléma merülhet fel ezen a területen is. A hirtelen érkező túlzott nyáltermelés pedig váratlanul jöhet és ijesztő lehet elsőre.


Hogy ne érje felkészületlenül a probléma, összeszedtük, hogy mit érdemes tudni a nyáltermelésről, milyen okai lehetnek a túlzott nyáltermelésnek és mit lehet tenni, ha a probléma már kialakult.


Az egészséges nyáltermelődés

Az egészséges szervezetben folyamatosan termelődik a nyál. A szájüregben található kis és nagy nyáltermelő mirigyek nagyjából napi 1-1,5 liter nyálat termelnek. A napszakok változásával, illetve testünk aktivitásával a nyáltermelődés is változó mértékű a nap során. Délután a legaktívabbak a nyáltermelő mirigyek, éjszaka pedig a legkevésbé.


A nyáltermelődésre emellett hatással van még a folyadékfogyasztás is, minél több folyadékot fogyaszt valaki, annál inkább megnő a nyáltermelődése. Emellett az étkezések, illetve a rágózás alkalmával is megnő.


Fokozott nyáltermelés okai

A fokozott nyáltermelés mögött több különböző ok is meghúzódhat. Az okok között lehetnek természetes jellegűek, gyógyszer szedés következtében kialakulóak és bizonyos betegségek miatt is bekövetkezhet elváltozás, ami nyálmirigy túlműködést eredményez.


Természetes okok

A természetes okok között is többféle létezik. Ilyen például a terhesség, amikor a várandósság időszaka alatt erős hányinger van jelen, aminek következtében kevesebbet nyelnek a várandós hölgyek, emiatt pedig csökken a nyáltermelési inger. Emellett a hormonális változásoknak is bizonyítottan hatása van a nyáltermelés megemelkedésére.


A természetes okok másik csoportja az ételek, italok fogyasztása miatt kialakuló túlzott nyáltermelés. A savas ételek fokozzák a nyáltermelést. Ha fokozott nyáltermelést tapasztal, érdemes elsőnek átgondolnia milyen ételeket fogyasztott!


Gyógyszerek hatása a nyáltermelésre

Bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként jelentkezhet fokozott nyáltermelés is. Ilyenek például a görcsoldók. Ha valamilyen gyógyszert szed, olvassa el a betegtájékoztatót vagy kérdezze meg kezelőorvosát, hogy megbizonyosodjon, biztosan ez áll a probléma hátterében.


Betegségek

Bizonyos betegségek tüneteként is jelentkezhet a fokozott nyáltermelés. Ilyen például a stroke, veszettség vagy a cerebrális parézis és más idegrendszeri megbetegedések. Azonban a tünetek sosem jelentkeznek önmagukban, így túlzott nyáltermelésből még nem kell komoly betegségre gyanakodni.


Egyéb okok

Egyéb okok közé sorolhatóak még például a szuvas fogak, nyelv piercing és más irritáló hatású szájban jelenlévő kinövések és sérülések. Ha ilyet tapasztal, esetleg új fogpótlása vagy fogimplantátuma van, akkor érdemes a fogorvosi konzultáció során megemlítenie a tüneteket.


A túlzott nyálképződés kezelése

A túlzott nyálképződés kezelése leginkább a megelőzésben rejlik. A tünetek kezelésére van pár otthon bevethető taktika, viszont a problémát a következő három szempont betartásával egyszerűen meg lehet előzni. Ha pedig már kialakult a probléma, a következőkben felsorolt módszerek alkalmasak a betegség megszűntetésére is.


1. Megfelelő szájhigiénia fenntartása

A megfelelő szájhigiénia fenntartásával megelőzhető és kezelhető is az ételek és italok következtében kialakult túlzott nyáltermelés. Helyes fogmosással és a megfelelő fogkrémek használatával megszüntethető a száj savassága. Ajánlott minden étkezés után időt szánni a száj ph értékének visszaállítására, ezzel megelőzve nem csak a fokozott nyáltermelést, hanem az ínygyulladást és a foggyulladást is.


2. Megfelelő folyadék és tápanyagbevitel + rágógumi

Az egészséges, tápanyagban és vitaminokban gazdag étkezés hozzájárul az immunrendszer, így a nyáltermelő mirigyek helyes működéséhez is. Ezen felül kerülje a savas és magas keményítőtartalmú ételeket. A gyakori folyadékbevitel pedig segít a fölösleges nyál lenyelésében. Az étkezéseken kívül pedig ajánlott rágógumit használni, ami szintén a fölösleges nyál lenyelésében segít.


3. Rendszeres fogászati konzultáció

Rendszeres fogászati konzultációval a szúvas fogak és más szájüregi problémák azonosítása hamarabb megtörténhet, jóval a tünetek megjelenése előtt. Ezért ajánlott évente legalább kétszer felkeresnie a fogorvosát. A szakorvos könnyen és gyorsan azonosítani tudja a problémát és ha szükséges további vizsgálatot rendel el. Ha bármilyen tünetet tapasztal, nem érdemes megvárnia míg azok megnehezítik az életét.

Szájüregi fájdalmai vannak?


Tudjon meg többet a fogfájásról ebből a cikkünkből vagy tegye fel kérdéseit kötelezettségek nélkül a lenti gombra kattintva.